admin

Roquebrune-Cap-Martin-ban, pálmafák takarásában található a modern dizájn ikonjának tartott Eileen Gray tengerparti háza. Az általa tervezett csőbútorok ma is népszerűek, rengeteg gyártót inspirálnak.

Középkori várrom, szabadtéri színház, nyaranta megrendezett retró falusi bálok, meredek lépcsősorok, azúr tenger… a nem franciáknak nehezen kiejthető Roquebrune-Cap-Martin-nak különleges varázsa van. Itt találjuk az ír származású avantgárd építész-bútortervező, Eileen Gray tengerparti házát is, amely sokáig elhagyatott állapotban állt, és csak nemrégiben nyitották meg újra a nagyközönség előtt. Érdekessége, hogy a házban minden bútort egytől-egyig saját maga tervezett.

A ház a „Cap Moderne” nevű helyszín része, amely egy olyan épületegyüttes, ami áll Eileen Gray modern villájából („Villa E-1027”), a húsz évvel később mellé épített világhírű, francia autodidakta francia építész és bútortervező, Le Corbusier piciny faházából („Cabanon”), az általa létrehozott öt kempingegységből, valamint a „L’ Étoile” bár-étteremből.

Bár a vendéglő már régóta nem üzemel, korábban nagy sikernek örvendett a helyi lakosság körében. A vendéglőssel Le Corbusier szoros baráti viszonyban került, így az 1952-ben megengedte neki, hogy a telkén megépítheti aprócska, mintaszerű faházát, a „Cabanon”-t. Le Corbuser imádta ezt a mai ember számára szinte minden komfortot nélkülöző, ám millió egy ötletes megoldással felszerelt aprócska épületet, amit feleségével nyaralónak használtak a dizájner 1965-ben bekövetkezett haláláig, amikor is egy tengeri fürdőzés közben vízbe fulladt. A vendéglős beleegyezésével Le Corbusier három családot kiszolgáló szabványosított kempingegységet is épített a telekre, hogy tehetséges építészeket fogadjon nyaranta. Ezek a kicsiny, kompakt, nem rendhagyó építészeti elemmel teli épületek ma is nagyon érdekesek, és elsőként látogathatók a vizit során.

Térjünk végre rá Eileen Gray és Jean Bodovici ikonikus „E-1027”-es házának történetére, ami igen érdekes! Egy gyönyörű tengerpartra levezető sétaút-ösvény mentén helyezkedik el, a vizitre hónapokkal előtte kell helyet foglalni, mivel csak idegenvezetővel látogatható. 1926-ban Gray, aki akkorra hazájában már befutott képzőművész volt, beleszeretett a francia Roquebrune-Cap-Martin tengerparti városba. Szerelmével, Jean Badovicival közösen elhatározták, hogy terveznek ide egy sziklaparti nyaralót, mely menedékként távol tartja őket a nyüzsgő fővárostól. Már annak neve is érdekes, az „E-1027” Gray és Badovici nevét egyesítő kódra utal. A földet Gray választotta ki, és ő vásárolta meg, a ház pedig a 1930-as évek modernista építészetének tipikus példája lett. Első építészeti alkotásához hófehér külsőt választott, mivel építészetileg közös barátjuk, a később a szomszédos telekre költöző Le Corbusier ihlette.

Az E-1027 villában érdekes látvány tárul a látogató elé. A részben gólyalábas, geometrikus „L” alakú lapos tetős ház hosszan elnyúló ablakaival nyitott, szellős, mégis kompakt összhatást nyújt. Általános megjelenése a Le Corbusier által felállított új építészeti iránymutatást követi, belső elrendezését tekintve azonban eltér a túl hidegnek tartott, a kényelem rovására készült tervektől. A falakon elszórva, humoros feliratok vannak: „Jó idő”, „Utazásra invitál”, „Lassan lépj be!”, „Ne röhögj!”, „Érzékelés tilos!”, „Kalap”, „Párnák”, „Pizsama” stb. Eileen Gray szerint mindenkinek, még egy kis házban élőknek is képesnek kell lenniük arra, hogy szabadok, függetlenek maradjanak, ahol úgy érezhetik, hogy maguk vannak.

A vízszintes ablakok, melyek a homlokzatot teljes hosszában elvágják, egyenletesen világítják be a szobákat, a lapos tetőn tetőkertet is ki lehet kialakítani, ami teret ad a természetnek. Mindez előremutató modernitást jelentett, amelyet az anyagok megválasztásában is megtalálunk, mint például a vasbeton vagy a fémvázszerkezet, vagy akár a tengerészeti ihletésű korlát feltalálása, amelyet Badovicinak köszönhetünk. Ennél is érdekesebb, hogy Gray egyedül alakította ki a belső tereket és maga tervezte az összes bútort!

Mindezek ellenére, kapcsolatuk megromlásával Eileen Gray egyre inkább elidegenedett a helytől, és végül is csak néhány évig maradt a villában. 1931-től saját házat tervezett a szomszédos Menton magaslatain, és 1934-ben odaköltözött. Ettől fogva Badovici élt itt 1956-ban bekövetkezett haláláig. Barátja, Le Corbusier, akinek Cap Martin a nyári vakációinak helyszínéül szolgált, és közvetlenül a villa mellett építette fel saját menedékhelyét, megszokta, hogy gyakran felkeresi a villát. Gray-el történt szakításuk után Badovici nyolc fehér falat borított be Le Corbusier színes freskóival, amelyek közül némely máig fennmaradt a házban (Eileen Gray kifejezetten idegenkedett ezektől a freskóktól).

A villa később kézről kézre járt: 1960-ban egy Marie-Louise Schelbert nevű hölgy vásárolta meg Le Corbusier javaslatára, aki öreg korában az orvosának adományozta a házat. Az orvos nem foglalkozott a ház fenntartásával, és az értékes bútorokat 1991-ben árverésen eladta, annak ellenére, hogy az épület 1975-ben a műemléki kiegészítő leltárba került. Halála után az elhagyatott házat 1998 júniusában kábítószeresek foglalták el illegálisan és súlyosan megrongálták. 1999-ben aztán az önkormányzat megbízta Renaud Barrès építészt, hogy kezdje meg a helyreállítást, és minden árverésen eladott bútort kutasson fel.

Az állapotromlás megállítása érdekében az állam megindította a műemlékké minősítési eljárást, amely 2000-ben sikeresen zárult le. A ház helyreállítása akkoriban javaslat szintjén maradt, mert a tervezett költségvetést az önkormányzat visszautasította, túl drágának és hiányosnak ítélte. 2003-ban azonban újabb építészek javaslatot tettek a ház helyreállítására, amely magában foglalta az összes bútor és belső tér felújítását, erre az önkormányzat végül 2004-ben rámondta az igent. Ám az elvégzett munka minősége kérdéseket vetett fel: a ház a telek végleges átadása után szinte megközelíthetetlen volt, a helyreállított acél rozsdásodott, a falak megrepedtek, a házba beesett az eső… Több nagy nemzetközi újság, mint a The Guardian, The Wall Street Journal, The New York Times is beszámolt róla, hogy jelentős hibák vannak az építészeti helyreállításban.

2013-ban aztán kijavították a hibákat, és létrehozták a Cap Moderne egyesületet, amely jelentős higiéniai munkákat és műszaki tanulmányokat végzett. Rekonstruálták az összes hiányzó bútort, beleértve a fürdőszoba hiányzó berendezéseit és a kertet is. A végül 2021-ben befejeződött projekt lehetővé teszi számunkra, hogy olyannak lássuk a házat, amilyen az az elkészültekor volt, minden bútorával és berendezésével és a projekt ezt követően számos építészeti díjat is nyert.

Kétségtelen, hogy a nagyrészt férfiak által uralt művészeti univerzumban Eileen Gray az avantgárd nőiességet testesíti meg. Bár élete során küzdött is az ismertté válásért, csőbútorai ma a dizájn igazi ikonjai közé tartoznak: a Transat és Bibendum foteljei, a „Centimeter rug”, az állítható kör alakú lerakója és étkezőasztala most is rendkívül modernül hatnak bármely stílusú enteriőrben. Nemcsak hogy szépek, de a legtöbb bútor ergonomikus és állítható magasságú is.

A kertet és a telkeket 2000. március 27-i rendelettel műemlékké minősítették és megkapták a „XX. század öröksége” címkét.

Már önmagában a pazar kilátásért is megéri eljönni ide, a végtelenbe nyúló partokat és a sziklákon kiépült települések látványát sosem fogunk tudni elfelejteni. A látogatásokat az idegenforgalmi irodán keresztül történő foglalás alapján szervezik, itt foglalhattok rá jegyet. Kis csoportokban, francia vagy angol nyelvű idegenvezetővel lehet bejutni és érdemes hónapokkal előre foglalni!

A látogatásra itt tudtok foglalni: https://capmoderne.com/en/

Ha tetszett ez a cikkem, akkor olvasd el ezt is: Nagyvonalú újjászületés